dagi - avagy a nagy vízkúra kísérlet

Bűn és csábítás

Két dolog van, aminek nem tudok ellenállni. A jó szex, és a csípős kaja. 😀   Éjjel 2 hét után hazaért a párom, tehát első része adott. 😀   Aztán hajnali 2-kor! (igen, akkor végeztünk) aszondja nekem Jóember, hogy ő éhes. Én meg, mint jól nevelt házi tündér, már melegítettem is neki a majoránnás sült… Tovább »

Régi-új melltartó

Sportmelltartót keresgéltem anno, de persze az én méretemben nem találtatik olyan kerek e világon. Rendszerint, mikor az eladó érdeklődésére közöltem, mit is szeretnék, vagy nevetés vagy egy szánakozó pillantás jött válaszul. Ne is álmodjak 100-as vagy a feletti sportmelltartóról. Már ami megfizethető, ugye. A pénztárcám ugyanis rendszerint kicsi, alul méretezett, és főleg vékony. Tehát pont… Tovább »

Újult erővel

Nos, néhány napos hiszti és vízundor után ma megint nekiszalajtottam magam a dolognak! És büszke vagyok magamra, mert reggel az első pohár víz után kívántam még két pohárral. 🙂 Sőt, napközben is csak vizet iszom, szóval kezdek visszazökkenni a régi kerékvágásba.   Köszönöm Gabriellának a bátorítást, és a “fenékbebillentést”. Kellett! 😉 Hiszen minden fogyókúra alatt… Tovább »

4 hónap vízkúra

Nos, eltelt egy újabb hónap, és a várva várt fogyás csak nem akart összejönni. Hiába, mozgás nélkül nem is várható más. Viszont tisztítókúrának nagyon ott van a dolog. 🙂   Egyenlőre szüneteltetem, és ki tudja, egy kis töltődés után újra belevágok. Hátha megint lemegy tőle pár kiló. 😉  ... Tovább »

Egy “kedves” volt kolléganő

De jól nézel ki Évikém! Híztál?   Ez az a mondat, amitől az égnek áll a hajam, és a falra tudnék mászni tőle. Mindezt persze mosolyogva, negédesen mondja az illető, aki viszont tényleg hízott legutóbbi találkozásunk óta!   Lássuk csak: De jól nézel ki! – dicséret ezerrel. Az ember szinte szárnyalni tudna, hiszen valóban jobban… Tovább »

3 hónap

A tények: sarkalatos pontjaim: vízkúra kezdetén 2 hónap vízkúra után 3 hónap vízkúra siker: mérték-egység derék 117 112 112 -5 cm csípő 136 132 132 -4 cm mell alatt 108 107 103 -5 cm mellbőség 127 125 121 -6 cm testsúly 97 95 93 -4 kg   Vegyes érzések vannak bennem. Egyrészt roppantul örülök neki,… Tovább »

Most akkor mi van?

Sz2kepticizmus. Ez a legjobb szó rá. Az van, hogy csinálom én rendesen ezt a vízkúra micsodát, mégsem vagyok boldog az eddigi eredményektől. Jó,  lement pár centi  meg 2 kilócska, mint tudjuk. De itt meg is állt a dolog. Egyenlőre. Legalábbis nekem úgy tűnik. És bármennyire is AKAROM, baromira nehezemre esik némely reggel meginnom a legalább… Tovább »

kutya egy élet

Új korszak kezdődött életemben. Kutyás korszak. Ismét van egy kis ördögfiókám, aki igyekszik Anyát fitten tartani. 😀 A napok a reggeli vízivással kezdődnek (fél liternél alább nem adom), majd kb. 20 perces kutyasétáltatással folytatódnak. Aztán rohanás munkába, kis unalom, majd a szokásos 9 óra körüli reggeli, és megint unalom (értsd: ülőmunka, lásd https://dagadek.cafeblog.hu/2014/05/22/memoar-kicsit-magamrol-es-a-mindennapi-robotrol/ ).  … Tovább »

július 21., h

Korán kelés, mert ma meló van és a kutyit is meg kell sétáltatni. Reggel lement 1 liter víz. 🙂 9:00 Egy tepertős pogácsa tejjel. Azon csodálkoztam, hogy nem bírtam megenni az egész pogácsát, pedig kb. a tenyeremben elfért. 😀   12:30 Székelykáposztamás főleg a víz ment inkább, mint más folyadék.   18:00 Sült krumpli fasírozottal és… Tovább »

július 20., vasárnap

Meleg van. És ebben a kutya időben étvágya sincs az embernek. Reggel és délelőtt jóformán csak vizet ittam. Meg sétáltam az új családtaggal. 🙂   13:00 székelykáposzta tejföllel, fehér kenyérrel. Meleg gyümölcstea.   18: 00 Szalámis szendvics paprikával, fehér kenyérrel.   20:00 Megengedtem magamnak egy hűsítő házi jégkrémet. Barackos, és gyakorlatilag natúr joghurt az egész,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!